A miskolci Lyukóvölgyben egy gazdálkodó család hiába találta meg ellopott kerítését és az elkövetőket, a rendőrség nem intézkedett hatékonyan. A tolvajok később súlyos fenyegetéseket tettek a család ellen, de egy hónap után sem történt érdemi előrelépés az ügyben, holott térfigyelő kamerás felvétel és rendszám is rendelkezésre áll. A történet jól példázza, hogyan működik – vagy épp nem működik – a rendvédelem egy problémás területen.
A miskolci Lyukóvölgy nem tartozik a város fényűző negyedei közé. A hajdan hétvégi telkekkel tarkított területen ma már állandó lakosok élnek, sokan olyan körülmények között, amelyek messze elmaradnak a 21. századi elvárásoktól. De vannak olyanok is, akik tudatosan választották ezt a környéket gazdálkodásra, állattartásra, felismerve a terület természeti értékeit. Közéjük tartozik az a család is, akiknek története jól példázza, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a területen élőknek, és milyen válaszokat – vagy éppen válasznélküliséget – kapnak a hatóságoktól.
„Száz évvel ezelőtt ilyen területekért, mint amilyen természeti adottságai Lyukóvölgynek vannak, az emberek fegyvert fogtak és háborúkat indítottak. Most ahhoz képest, hogy nekem itt időnként körbe kell járni, meg beadni néhány feljelentést… Ez a lövészárokhoz képest igazán kicsi áldozat” – fogalmaz a férfi, aki feleségével együtt immár 14 éve él a területen, ahol kecskéket és birkákat tartanak, gyümölcsfákat gondoznak.
Szeptember végén történt az eset: miközben a családfő az iskolába vitte gyermekeit, észrevette, hogy az éjszaka során ismeretlen tettesek megkezdték egyik portájuk kerítésének elbontását. A visszaérkező férj azonnal felismerte saját kerítésük elemeit egy közeli porta udvarán, ahol épp darabolták azokat. Amikor jelezte, hogy a kerítés az ő tulajdonuk, és visszakéri azt, a tolvajok gyorsan cselekedtek: mire a férfi leparkolta autóját és visszatért, már egy piros ponyvás utánfutóval menekítették a vasat. Csak két kisebb darab – egy hordó és egy szögvas – maradt a helyszínen, amiket sikerült visszaszerezni.
A történet innentől kezdve vesz igazán kellemetlen fordulatot, és egyben rávilágít a terület közbiztonsági problémáinak mélyebb rétegeire. Bár a rendőrséget értesítették, a hatóság nem tartotta szükségesnek lefoglalni azt a tekintélyes méretű vaskupacot, ami még ott maradt az udvaron, és amiből a lopott elemek előkerültek. Helyszínelőt sem küldtek ki, holott a kaput lakattal együtt, erőszakkal kifeszegetve tulajdonították el. A járőrök ugyan aznap megtekintették a két legközelebbi MÉH-telepet, de ott akkor nem találták a lopott vasat.
A tolvajok azonban nem érték be ennyivel. Még aznap délután, amikor a feleség vitte haza a gyerekeket az iskolából, megpróbálták megállítani az autót. Egy nő az út közepére állt, míg két férfi a kapuban várakozott. Az asszony nem állt meg, dudált, majd amikor ez sem használt, gyorsított. Az incidens egyértelmű megfélemlítési kísérlet volt.
A család újra hívta a rendőrséget, jelezve, hogy most már otthon találják a tetteseket. Az újonnan kiérkező járőr első kérdése azonban megdöbbentő volt: „Minek kellett nekünk idejönni?” Ez a hozzáállás sajnos nem egyedi eset – derül ki a család beszámolójából. Az évek során számos alkalommal tapasztaltak hasonló közönyt a hatóságok részéről.
A történet másnap este folytatódott, amikor a férj gyalogosan haladt el ugyanott. Nyolc ember – négy felnőtt és négy gyerek – állította meg, és súlyos fenyegetéseket tettek: késsel való bántalmazást, az út szögesdróttal való eltorlaszolását, valamint a feleség bántalmazását helyezték kilátásba.
A rendőrség reakciója továbbra is visszafogott maradt. Bár a férfit a szokásosnál gyorsabban, egy héten belül kihallgatták – szemben a megszokott egy hónapos várakozással –, a feltételezett elkövetőket még mindig nem. A térfigyelő kamera felvételét is csak a sértett kezdeményezésére mentették el a rendészek, nem a rendőrség kérésére. (A rendőrség csak sokkal később papírozta le az ügyet úgy, mintha ők kérték volna le a kamerafelvételt, hetekkel azután, hogy a rendészettől szóltak nekik róla.) A felvételen látszik az utánfutó rendszáma, azonban a nyomozó egy hónap alatt sem kérte le a tulajdonosi adatokat, ami normál esetben egy percnél tovább nem tart.
A rendőrség kifogásai között szerepelt, hogy sosem találják otthon a gyanúsítottakat – miközben korábban, amikor a család jelezte jelenlétüket, a kiérkező rendőr nem értette, miért kellett kiszállnia. Ehelyett a sértettet tájékoztatták arról, mit rontott el: nevezetesen azt, hogy nem azonnal a rendőröket hívta, hanem előbb megpróbálta visszakérni tulajdonát.
A nyomozás egy hónap elteltével gyakorlatilag áll, hiába próbált a család információhoz jutni. Amikor a sértett felhívta a nyomozót az egy hónappal a történtek után, hogy érdeklődjön az esetben történt nyomozásról, azt a választ kapta, hogy éppen tanúkihallgatás zajlik, és majd visszahívják. Ez nem történt meg. A következő munkanap reggelén újra próbálkozott a férfi, de akkor már csak annyit közöltek vele, hogy az ügyével foglalkozó nyomozó időközben szabadságra ment.
„Azért van bármilyen információnk a kerítésvasaink sorsáról egyáltalán, mert én odamentem és megszólítottam ezeket az embereket” – magyarázza a férfi. „Tizennégy éve élünk itt, pontosan tudjuk, hogy ha reggel fél nyolckor csak simán bejelentjük, hogy ellopták a kerítésünket, akkor egy hónap múlva kapunk egy papírt, hogy tettes ismeretlen.” A család tapasztalata szerint, ha ők maguk nem járnak utána az ügynek, és nem keresnek szemtanúkat és bizonyítékokat, akkor az ügy idáig el sem jutott volna el. „Kijönnek, megkérdeznek egy arra járó embert, hogy látott-e valamit, az mondja, hogy nem, és már le is zárják azzal, hogy a nyomozás nem vezetett eredményre” – fest lehangoló képet a rendőrségi gyakorlatról.
Az egy hónapos késlekedés különösen érthetetlen a nyomozás szempontjából. „Most hogy képzelik, hogy valaki ki fog menni az utcára megkérdezni egy járókelőt vagy bármelyik szomszédot, hogy egy hónappal ezelőtt látott-e valamit? Ez nagyon gyenge” – fogalmaz a férfi. „Ez a tempó a rendőrségtől kevés.”
A terület problémái azonban messze túlmutatnak ezen az egy eseten. A család az elmúlt években már sok portát vásárolt meg a környéken, főleg legelőnek, többnyire olyan tulajdonosoktól, akik belefáradtak a küszködésbe. A telkek ára jelképes, gyakran néhány tízezer forint körül mozog, ami jól mutatja a terület ingatlanpiaci helyzetét. Sokan részletre vásárolnak, a tulajdonviszonyok gyakran rendezetlenek, és nem ritka, hogy egy 10-15 négyzetméteres házikóban tíz ember is lakik.
A közbiztonsági helyzet javítására korábban voltak kezdeményezések. A polgárőrség például jól működött, amíg egy adminisztratív döntés gyakorlatilag ellehetetlenítette működésüket: a szolgálati autóval kapcsolatos ügyintézést rájuk terhelték, ami több százezer forintos éves költséget jelentett volna. A lovas mezőőrség szintén hatékony volt, de állítólagos visszaélések miatt ez a szolgálat is megszűnt.
A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a nyomozó még azt is megkérdezte a családtól, építettek-e már új kerítést, mert ha nem, így majd a házat is feltörik. Ez a cinikus hozzáállás különösen aggasztó annak fényében, hogy a feltételezett elkövetőnek már korábban is volt betöréses, lopásos előélete.
A rendőrség szerint a kár megtérülne, ha visszakapnák a kerítés darabjait. A valóság azonban összetettebb: a kár akkor térülne meg, ha az elemeket az eredeti helyükre visszahegesztenék – nem a sértett költségén –, és az elszenvedett kellemetlenségekért, rendőrségen töltött időért plusz kártérítést kapnának.
A probléma újratermelődése is aggasztó jelenség. A területen élők nap mint nap látják a felnövekvő új generációt, akiket – kevés kivételtől eltekintve – erőszakos viselkedésre nevelnek. Példa erre, hogy a szóban forgó család egyik kiskorú tagja iskolaidőben kővel dobálta a házaspár arra haladó autóját. Az ilyen eseteket sok esetben már nem is jelzik az illetékeseknek, mert a tapasztalatok szerint még a bántalmazás miatt kiemelt gyerekeket is visszahelyezik a családjukba, kapacitáshiányra hivatkozva.
A helyzet megoldása összetett feladat lenne. Az októberben hivatalba lépő új városvezetés tervez egy már korábban is működő úgynevezett seriff-rendszert bevezetni, legalábbis Tóth-Szántai József polgármester ezzel az ígérettel kampányolt. De a család szkeptikus ennek hatékonyságával kapcsolatban. “Akármilyen rendszert kitalálhatnak… Hívhatjuk ezt seriff rendszernek, hívhatjuk polgárőrségnek, hívhatjuk lovas mezőőrségnek, amíg ezt a rendőrség, ügyészség, bíróság hármasa nem csinálja, addig tök mindegy” – fogalmaz a férfi.
A történet jól példázza azt is, hogy a hatóságok gyakran az áldozatot hibáztatják: „Mit rontottunk el mi?” – teszi fel a kérdést keserűen a férfi. „Én azt csináltam rosszul, hogy a 112-t hívtam, mert maguktól sok jóra nem számíthatok.”
Ez az eset nem egyedülálló. Két évvel ezelőtt például a feleséget fizikailag is bántalmazták egy másik ügyben. Akkor többen támadtak a nőre, kutyát is uszítottak rá, az elkövetők mégis viszonylag enyhe büntetést kaptak: közérdekű munkát és pénzbírságot.
A család ennek ellenére kitart. Mint mondják, a ház, amelyben laknak, 1970 óta van a feleség családjának birtokában, érzelmileg erősen kötődnek hozzá. Ráadásul a jelenlegi ingatlanárak mellett nem tudnának hasonló adottságú helyet vásárolni máshol. De talán a legfontosabb érv a maradás mellett az a szemlélet, amit a férj fogalmazott meg: nem ők fognak elmenni, hanem a problémás elemeknek kell távozniuk – már ha a hatóságok végre megfelelően végzik a munkájukat.
Kérdéseinkkel megkerestük a Miskolci Rendőr-főkapitányságot is az ügyben, az alábbi kérdésekkel:
- Mi az oka annak, hogy bár a térfigyelő kamera felvételén látható az utánfutó rendszáma, amivel a lopott kerítéselemeket elszállították, egy hónap alatt sem történt meg a tulajdonosi adatok lekérése?
- Miért nem történt meg a feltételezett elkövetők kihallgatása annak ellenére, hogy a sértett család azonosította őket és jelezte tartózkodási helyüket, különös tekintettel arra, hogy az egyik gyanúsítottnak már korábban is volt lopással kapcsolatos előélete?
- Hogyan lehetséges, hogy az erőszakos rongálással (lakattal együtt kifeszített kapu) elkövetett lopás helyszínére nem küldtek helyszínelőt, és a helyszínen maradt, feltételezhetően lopott vastárgyakat sem foglalták le bizonyítékként?
- Tekintettel a később történt fenyegetésekre (késsel való bántalmazással, az út eltorlaszolásával és a feleség bántalmazásával való fenyegetőzés), milyen konkrét lépéseket tett a rendőrség a család biztonságának védelmében?
Az alábbi szűkszavú válaszokat kaptuk:
- A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást a hivatkozott ügyben
- A jogorvoslati lehetőség biztosított az ügyben sértett és gyanúsított számára egyaránt
- A gyanúsítottat (egy férfit) a napokban hallgatták ki, folyamatban van az eljárás
- Adatokat, információkat a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adhat ki a rendőrség.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
